A lelkesedésem alább hagyott. Sőt. Odaveszett. Hajlamos vagyok nagyon lelkesedni, talán túlontúl is, ami aztán ahogy jött, úgy megy is. Sőt, egyenesen azt mondhatom, hogy már nem is érdekel a téma/ember. Így jártam most.
Erre - hogy jól kicsesszen velem az élet, no meg a főni - közli velem, hogy akkor irány a Satu. Vasárnap ugyanis "palota forradalom" lesz és úgy tűnik, szükség lesz rám odalent. Hát bazira örülök. Most hogy már nem lelkesedem. Most hogy van, ami sokkal inkább foglalkoztat. Most hogy más és komolyabb dologgal kell megküzdjek, mint a lelkesedés. Ehh, nincs ez így rendjén. Ilyenkor komolyan elgondolkodom, hogy mégis mivel érdemeltem én ezt ki? Mégis mi a jó büdös francot követtem el, hogy ilyen és ehhez hasonló megpróbáltatásokat tol elém az élet?
