Nos, a feledékenység margójára kívánkozik a saját feledékenységem/marhaságom is. Velem ilyen és ehhez hasonló történetek rendszeresen megesnek, csak mivel egyedül élek, nem látja senki, ritkán mesélek róla, max. családi körben szórakoztatom a népet egy-egy vasárnapi ebédnél. De ezt el kell meséljem - bár akkor annyira nem rázott a röhögés.
Karácsony előtt elhatároztam, hogy sütök csokis-narancsos kekszet. Meg is vettem minden hozzávalót, majd eszembe ötlött, hogy a margarin bazi kemény, felteszem a radiátorra három - hangsúlyozom HÁROM - percre. Elhatározásomat tett követte, majd bementem a nappaliba, leheveredtem a kanapéra. Gondolom itt már mondanom sem kell, hogy a három percből három óra lett. Ez még önmagában nem is lett volna akkora baj, ha
1. a rádiátor nem lett volna kb. hetven fokos
2. a margarint egy tányéron tettem volna a radiátorra vagy legalábbis nem pofával lefelé.
Három óra múltán tépelődni kezdtem, hogy vajon hová tettem a margarint, mert a pultra addigra már kipakoltam a lisztet, cukrot, csokit, narancsot stb. csak pont a margarin hiányzott.
Majd a pillantásom a radiátorra esett. Nem tudom leírni, hogy mit láttam. Már bánom, hogy nem fotóztam le, mert elhinni, úgysem hiszi el senki. Ill. Olgi elhiszi, mert egy hét múlva, mikor jött takarítani, még mindig csöpögött a radiátorból a margarin.
Az egy dolog, hogy megolvadt. De hogy hogyan olvadt meg??? Nem akárhogy. Természetesen a radiátor új típusú, tehát volt lehetősége kívül-belül egyaránt lefolyni. Kb. egy négyzetméteres területen folyt szét a padlólapon. A radiátor közvetlen közelében folyékony maradt, míg a távolabbi területen megszilárdult. Most már tudom legalább, hogy merre lejt a padló. Természetesen a bejárati ajtó felé. Soha sem szoktam a hosszú kabátomat az ajtó kilincsére akasztani, mert leér a földre. Természetesen az a nap kívétel volt.
Úgy egy órát vett el az életemből, hogy nagyjából felvakarjam a margarint. Beitta a fúga, a kabátom és a padló azóta is fényes. Ennyit a feledékenységről. No meg a hülyeségről.