MAnna

Egy hét kellett hozzá, hogy megemésszem - nem kiheverjem, mert azt nem fogom - a múlt héten tett látogatásomat a fogorvosnál. Konzultációra behívott a dokinéni egy kb. velem egyidős szájsebészt.

Azt hiszem, sőt meg vagyok róla győződve, hogy az közel sem fájt volna ennyire, ha érzéstelenítés nélkül egyenként húzkodja ki a fogaimat, mint az, hogy így köszönt: 

- Jó estét asszonyom!

Azt hittem lefordulok a székről. Szíven ütött. Kész voltam. Többé nem is hallottam, hogy mit mond. Rettenetes, irgalmatlan fájdalmat éreztem a mellkasomban. Azt hittem, hogy infarktusom van.

Hát asszonyomnak nézek én ki??? Azóta kémlelem magam a tükörben.

Palikám tegnap lett volna 80 éves. Hihetetlen, hogy hogy telik az idő. És hihetetlen, hogy mennyire hiányzik. Semmi sem lett volna belőlem nélküle. Sehol sem tartanék, ha Ő nincs.

Szombaton kimentünk Mamával és Icussal a temetőbe. Icus meg volt rökönyödve, hogy mi mit össze nem vihogunk a Mamával. Megint jó témákat veséztünk ki, úgyhogy volt min röhögjünk.

Ma 11 éve, hogy a NagyFehérIstenemnek dolgozom.

Nem volt mindig felhőtlen a kapcsolatunk, sőt, nagyon sok nagyon rossz vitán vagyunk túl, de egy jó ideje már, hogy "összecsiszolódtunk". Sok idő kellett hozzá és annál több türelem. Biztos, hogy ezekután is lesz még sok vitánk, de az is igaz, hogy 11 év után már tudom kezelni a hisztijeit, a hangulatát. Ahogy ez fordítva is igaz. Tudja, hogy hol az a pont, ahonnan még van visszaút, de még egy mondat és felállok, hazamegyek.

Nem mondom, hogy ez álmaim munkája, de a mai gazdasági helyzetet elnézve, örülök, hogy van munkám és ő a főnököm. Ugyanis ahogy a barátokat, ismerősöket hallgatom másnak is van főnöke, és lehet, hogy még hülyébb is, mint az enyém. Mondhatnám úgy is, hogy marha is meg ökör is, de az enyém :)

Novák Bea kisbabát vár. Ennek örülünk. De szomorúak is vagyunk. Leginkább Lapiska, mert Bea - bár tudjuk, hogy régóta próbálkoznak - csak most mesélte el neki az örömhírt, pedig már a negyedik hónapban van. Nem akarta addig, amig nem biztos.

Szerintem ez az egyik legnagyobb marhaság. Semmi sem biztos ugyanis. Családi tapasztalat, hogy még a sokadik hónapban is történhet szörnyűség. Babonára alapozva nem elmondani a legjobb barátnőnknek?

Ha valaha teherbe esnék, tuti, hogy már akkor hívnám Lapiskát, amikor a terhességi tesztet a mosdóba bevinném és még mielőtt kiderülne, hogy igen vagy nem. Mégis kinek vállán sírnám ki magam, ha nem Lapci vállán, ha mégsem maradna meg a babám? Azért a barátom, hogy megosszam vele az örömömet és a bánatomat. Ahogy fordítva.

Bori velem álmodott. Reggel elmesélte Lilinek, hogy képzelje csak el, azt álmodta, hogy kisbabát várok. Lili egyetlen - ám roppant logikus - kérdést tett fel:

- És férje volt-e? 

Ehhez nincs mit hozzáfűzzek :)))

A mai szakítósposzt ihletett meg, ill. leginkább a kommentek. Volt aki azt írta, hogy az EÜ szex nélkülözhet minden illmet és udvariasságot. Ha az ugyanis felmerül, akkor már szeretői viszonyról beszélünk. Ez faszság. Oltári nagy faszság.

Mindenkinek olyan egyéjszakás kalandokat kívánok, mint amilyenek nekem jutottak. Nem volt sok, de mind tökéletes volt. Tudtuk, hogy csak egyéjszakára szól, kvázi EÜ szex, semmi több. De ennek is megvannak a „formai követelményei”. Ennek is meg kell tudni adni a módját és nekem hatalmas szerencsém volt, mert mind a négy pasi tökéletes volt.

Amit mondtak/tettek, ahogy mondták/tették. Meg voltak azok a bizonyos „körök”, amiket ilyenkor illik futni. Elhitették velem ill. maguk is elhitték, sőt, még én is elhittem, hogy tökéletes vagyok, gyönyörű és kívánatos. Mert arra az egy éjszakára ők voltak a csudálatos pasik, én meg az észbontó nő. A levezetés is pont olyan volt, amilyet kívánhat magának az ember. Nagyon jó hangulatú, oldott, semmi feszültség attól, amit éjjel tettünk és attól, hogy ennyi volt nem több. Kell az udvariasság, a finomság az egyéjszakás kalandnál is.

Mind a négy pasival jóban vagyok. Nincs feszültség, rossz gondolat. Ha egymásra nézünk, az a tökéletes éjszaka jut eszünkbe. Tudtuk, hogy erről szól. Se többről, se kevesebbről. (Egy kivételével, aki többéjszakásra gondolt valójában, de végülis megértette, hogy az elrontaná azt az egyet. Néha még bepróbálkozik, küldi az sms-t, én meg csak mosolygok. Önbizalom építőnek tökéletes.)

Azt mondták, hogy túlzott elvárásaim vannak másokkal szemben. Mert magamból indulok ki. Én tudok disztingválni - olykor talán túlságosan is - más meg kevésbé vagy egyáltalán nem tud. Mentségeket keresek másoknak, közben veszettül magyarázom a magam bizonyítványát. Legalábbis Lapiska szerint. Igaza van. Mint mindig. Mama azt mondta, hogy Lapcival beszéljem meg a dolgokat, ő fog tudni olyat mondani, ami helyre tesz. Így is lett. Mindig őszinte. Kíméletlenül. Sosem bántóan, de minden köntörfalazás nélkül mondja el a véleményét. Tudtam, hogy mit fog mondani, talán ezért is halogattam a beszélgetést. Tudtam, hogy ő nem fogja felmenteni, nem keres neki semmilyen mentséget. És legfőképpen nyakon vág, ha magamat merem hibáztatni. Pedig mást se csinálok, mint "önvizsgálok". Hátha én csináltam rosszul. Talán eltúloztam. Rosszul éreztem, esetleg félreértettem valamit.

Ezen nem volt mit félreérteni. Én gyakoroltam egy gesztust, mértani pontossággal, előre lejátszottam, hogy ezzel mit fogok elérni. Mindig ezt csinálom. Előre végiggondolom, hogy melyik mondatommal, cselekedetemmel mit érek el. Milyen hatást váltok ki. Nem meggondolatlanul bele a világba, hanem átgondoltan, disztingváltan. Mert tudni kell, hogy mikor, kinek, mit és hogyan mondunk. Mit teszünk, hogyan tesszük. Mikor mondunk valamit, és mikor hallgatunk inkább. És még ígyis előfordul, hogy nem jól cselekszünk, pedig jót akarunk.

Én jót akartam. Mégsem így sült el. Sőt. Nagyon is rosszul. Fordítva. Olyan nagyon szerettem volna, ha megértik az üzenetet. Ha látják a jó szándékot. Tudom, nem egyszerű a történet, de mégis annyira próbáltam mutatni, hogy igyekszem. Most olyan tehetetlen düh fog el, ha csak rá gondolok, hogy törni-zúzni volna kedvem. Hogy nem értik, amit mondok? Miért gondolnak bele mást? Miért értették félre?

De én disztingválok.

De komolyan, ilyen a világon nincs. Csak itt Magyarországon. Megszűntették a Hungarian Helyszínelő blogját. A tv2 kérésére. Ez vicc. Lehet, hogy volt személyeskedés is benne, de ha alaposabban megnézem, akkor pusztán _szabad_ véleménynyilvánításról van szó.

Semmilyen titkos adatot nem adott közre. A nézettségi adatok minden héten fent vannak a comment.com-on. A tv2, egy-egy műsora előtt, mindenhol lenyilatkozza, hogy mi mennyibe került. A bulvár újságok és műsorok ennél csak zaftosabban teregetik ki a szennyest. Az egyes emberekről meg adassék már meg az a lehetőség és jog, hogy szabadon bárki elmondhassa a véleményét. Egy privát blogban. Ja, hogy fáj a kritika???

Friderikusz lehúzza a most megjelent könyvében a keresztvizet az RTL Klubról. Kiváncsi vagyok, ők bezúzatják-e a könyvét rágalmazásért, jóhírnév csorbításáért??? Nem foglalkoznak vele. Nem kicsinyeskednek. Mert ezzel a húzásával a tv2 eléri azt, hogy akinek kétségei voltak afelől, hogy a tv2 vezetői tényleg ennyire dilettánsok, alkalmatlanok, tehetségtelenek-e, most azok is rádöbbenhetnek, hogy lám, igen, ennyire. Hiszen nem foglalkoztak volna a bloggal, ha nincs igaza a Helyszínelőnek. Igaz?

Ez már tényleg nem az a tévé, amit mi csináltunk. Ami a miénk volt, amit mi nevelgettünk, dédelgettünk. Nem volt egyszerű, bazi sokat hibáztunk, elismerem, de anno mindenki egy emberként imádta, szerette a tv2-t. Nem hallottál belsőst így beszélni. Ennyi keserűséggel. Ma meg csak egy MUNKAHELY. Bemennek, mint egy robot elvégzik a munkát, fizetnek érte. Ennyi. Szomorú vagyok.

Még sosem csináltam ilyet. Mármint évvégi/eleji összegzést. Olyan már volt, hogy úgy nagyjából végiggondoltam az évet, de még sosem írtam össze.

Nem volt jó év. Akárhány jó dolog is történt - mert biza történt - mégsem tudom azt mondani, hogy jó év volt.

Meghalt Kari. Előtte pedig rengeteget szenvedett. Gyakorlatilag év elejétől romlott az állapota és ezt végignézni is borzalmas volt, nemhogy neki végigszenvedni. De pasi létére, jól viselte. (Húh, mit kapnék ezért, ha ezt most hallaná :DDD)

Ágotával ugyan rendeződött a barátságunk, de a törés, az törés és tökéletes már sosem lesz. Nem akartam megbántani, tudom, hogy sok minden egyszerre jött neki össze, próbáltam a magam módján ugyan segíteni, de nem ment jól. Szerettem volna, ha velem örül a jó dolgoknak, de nem tudott és lehet, hogy önző voltam, jobban oda kellett volna figyeljek rá.

A családom meg mintha megkattant volna. Sosem volt normális családom (egyszer majd lerajzolom :D), szerettem és szeretem őket, ez nem változik, de nem vagyok hajlandó örökké én megalkudni, megérteni, megbékélni, megbékéltetni stb. Felnőtt emberek. Egytől egyig. Gondolkozzanak és mérlegeljenek, hogy mi a fontos, mi számít és mi nem. Én is így teszek.

A legjobb dolog a tavalyi évben, hogy én lehetettem Kari esküvői tanuja. Az hogy ott lehettem, megszervezhettem a világ legédesebb, legmurisabb esküvőjét nagyon jó érzés volt. Andival pedig olyan kapcsolat alakult ki, amit nem is reméltem.

A másik nagyon jó dolog, a blogbanda. (Most egy kicsit nyálasabb rész jön, ahogy Elanor mondaná: a kibaszott nagy, boldog családról :DDD)

Hiányzott az életemből a "baráti társaság". Vannak ugyan a tv2-es lányok, a régi osztálytársakból és barátokból álló lánytársaság, de igazi vegyes baráti társaságom sosem volt. Ill. csak egy nagyon rövid ideig. Szétszéledtünk. 

Sosem gondoltam volna, hogy ilyen jó dolog új embereket megismerni, hogy milyen jó érzés az, ha kiváncsiak rám, szeretnek, fontos vagyok. Sosem gondoltam, hogy egy - ahogy Lapiska mondaná - elhajintani való ember lennék, de nem feltételeztem, hogy egy komplett társaság így befogad és tagjának tart. Szeretem a parázsos estéket, a tea kóstolást, a csokiöntést egyenesen imádtam. Szeretem a pitsulást és mindent, amit velük lehet csinálni. Rengeteg dolgot tanultam. Pld. mnk, mpg, irl stb. :DDDD Imádom a kockákat is. Eddig azt sem tudtam, hogy léteznek. Most meg a barátaim. Brúnó meg a férjem. Imádom azt is, amikor Virág iszik, mert olyankor nagyon szeret engem :))). Szeretem, hogy Szaffy csajszinak szólít. Hogy Hebronnak én Mannus vagyok és Gasztronak meg Ms. Disztingva. Imádok Ms. Disztingva lenni. Hajdú jó szokását Isten tartsa meg, és rendezzen még jó sok bulit. Lui pedig mentse meg a bulit, mert arra úgy van szükségünk, mint egy falat kenyérre. Garg szórakoztasson minket, nehogy nekem szájzárat kapjon egyszer, vagy a táncos lába odavesszen, mert akkor ki táncoltatja Kriszt a legvadabb zenékre, míg mi Rebeldével ülünk és disztingválunk? Milena spanyolórái meg még ezután következnek. Becsülöm Peet konzekvens cigaretta ellenességét, (bocs Milena :D), olvasom is a blogját, de nem nagyon érem fel ésszel, pedig nagyon próbálom. De ez nem az ő hibája :D. PappZé szilveszterkor vett le a lábamról. Egy perc alatt végem lett. Pedig csak annyit mondott: tetszöl :). Mitro táskáját meg szívesen szedem össze egy-egy átmulatott éjszaka után, sőt Nyanya kötözködései is hiányoznának, ha nem lennének. Jesszusom, most veszem észre, hogy olyan ez, mint valami oszkáros felsorolás. Félek valakit kihagytam, csak sértődés ne legyen belőle. Tudom, már, majdnem kihagytam Gabó ábrándos tekintetét :))) A Közeg mostanában ritkán jön, így nincs aki vigyázzon erkölcseinkre. Keri, keri, mit művelsz vele? Hope-ot is egyre ritkábban látom, becsajozott. Ugyan nem sokat beszélgetett velem, csak az álmaimmal szokott cikizni, de én ezt sem bánom :)

A meglepetés bulim volt a tavalyi év csúcspontja. Életem egyik legklasszabb eseménye. Bár minden héten tarthatnánk ilyen meglepetés bulikat. Boldogan élnék, míg meg nem halok :))) 

Lehet, hogy a film túlságosan hatásvadász, giccses, nyálas és elrugaszkodik a valóságtól, de ha lehámozzuk róla a hálivúdi mázat (amit én bevallok, imádok), akkor olyasmit fedezünk fel benne, aminek se híre, se hamva manapság.

Becsület, bölcsesség, tisztesség, igazság, hűség, barátság, összetartozás, a hagyományok, idősebbek, szülők tisztelete, önfeláldozás és még hosszan sorolhatnám. Talán a sorrend sem megfelelő. Csak úgy írtam, ahogy jött. Minden különösebb gondolkodás nélkül. Bár Elanor is hasonlóan érezne (nem tudom, sosem kérdeztem tőle, hogy mi a véleménye, látta-e a filmet), mert ő olyan gyönyörűen, plasztikusan tudná most leírni, amit érzek, amit gondolok. Nekem nem megy igazán, mert én egyszerűen csak érzem.  

Ez a film egy pillanatra egy olyan világba visz el, ahová mindig is szerettem volna tartozni. Olyan helyre, ahol ezek az élet fő mozgatórugói, a kapcsolatok alappillérei. Tudom, elcsépelten, fellengzősen, és mindehhez még nyálasan is hangzik. Pedig nagyon nem az. Egyszerűen szeretnék Szamuráj feleség lenni.

Furcsa fizikai tüneteket tud produkálni a bánat, a szomorúság, vagy a félelem. A mellkasban szorítást, a gyomorszáj tájékán görcsöt, a halánték környékén lüktetést illetve a végtagokban zsibbadást. Mintha beteg lennél. Fizikailag ledönt a lábadról. Pusztán egy érzés. Furcsa.

Végül sikerült. Elutaztunk. Sok pénzért és kicsit körülményesen, de végülis odaértünk időben. A hajó hatalmas és gyönyörű. 2200 utas, 600 fő személyzet. 40.000 lóerő. Színház, kaszinó, könyvtár, virág-, ékszer-, parfűm- és ruhabolt. Sőt festménykiállítás, aukció is volt. 11 bár, 7 étterem. A wellness-spa részleg olyan, mint valami oázis. Fitness terem és minigolf pálya, no meg kosárlabda pálya is van. Meg medence, jakuzzi. Unatkozni egy percig sem lehet.

Az időjárás is nekünk kedvezett. Jártunk mindenfelé (Madeira, La Palma, Lanzarote, Fuerteventura, Teneriffe), csuda dolgokat láttunk. Holdbéli tájat, hatalmas vulkánokat, hegyeket és az óceánt. Sétáltam a parton a jéghideg vízben. Irtó jó móka volt. Azt hiszem az egész nyaralásban ez volt a legjobb dolog. Hófehér kagylókat szedtem a parton, amiket végül hazacsempésztem. Ezért még egyszer biztos levágják a kezemet.

Csak épp a karácsonyi fíling hiányzott. Nem gondoltam volna, hogy pont ez lesz, amit hiányolok. Állítólag a rádiók csak úgy ontották magukból a karácsonyi dalokat. Spanyolul. Nekem az hottentotta, tehát nem jött át a hangulat. Nekem a Csendes éj, a Mennyből az angyal, a Dzsinglbelsz kell. Hiába volt gyönyörűen feldíszítve az összes sziget és volt minden decken három-négy karácsonyfa, az asztalokon gyönyörű díszek, mézeskalácsházikó, nem éreztem azt, hogy karácsony lenne. A karácsonyhoz hideg kell, hogy látszódjék a leheletem, hogy gőzölögjön a forraltbor és a Vörösmarty téren a hurka és a kürtöskalács illata keveredjen.

De nem panaszkodom, ezt is jó volt megtapasztalni. Most már tudom legalább, hogy ilyet többet nem csinálok.

Igen, most örülnöm kellene, mert felpróbáltam a két évvel ezelőtti elegáns fekete nadrágjaimat és még mindig jók rám. (Na jó, az öv már nem kell :D)

Mégsem tudok maradéktalanul örülni, mert még mindig nincs fejlemény, örömhír az úttal kapcsolatban. Valahogy elszállt az optimizmusom. Már nem is dühös vagyok, hanem inkább bánatos.

Jó lesz elutazni, már várom. Főleg most, hogy már tudom, Édesapa nem haragszik, sőt örül a mi örömünknek. Nem is tudom, hogy miért feltételeztem, hogy haragudni fog. Ill. azt tudtam, hogy nem fog haragudni, csak rossz lesz neki egyedül. Persze nem is lesz egyedül, mert Ilinél fognak karácsonyozni Nagyicával. Nélkülünk. Emiatt kicsit azért fáj a szívem, de ha hazajöttünk, majd bepótoljuk a szentestét.

Andinak ez lesz az első karácsonya a nagybátyám nélkül. Ő sem lesz egyedül, mert megy az anyukájáékhoz, de tudom, hogyha este majd hazamegy az üres lakásba, nagyon nehéz lesz Kari nélkül. Azt is tudom, hogy ezen túl kell esnie és én nem tudom őt ebben igazán segíteni.

Szóval utazás. Tipikus nő vagyok, mert mióta legördült a szívemről a kő Édesapa miatt, azóta másra sem tudok gondolni, csak arra, hogy mit veszek majd fel a hajón. Ugyan tudom, hogy az Aida ún. "Clubschiff", de azért mégis csak karácsony lesz vagy mifene. Vagyis három este ünnep lesz, otthon sem tréningnadrágban várom a Jézuskát, úgyhogy fel kell öltözni rendesen. Na de mibe? A hajón megy a légkondi, konstans 22 fok van. Viszont napközben biztos lesz legalább 25 fok. Milyen cipőt vigyek? Ha nem is kisestélyi kell oda, azért valami elegáns ruhát illik felvenni.

Így hát vettem tegnap két felsőt. Aranyárban mérték. Hazavittem, letettem a székre, és azóta nem merek hozzányúlni, ránézni. Nem vagyok normális. Egy vagyon volt. Viszont olyan gyönyörűek és a boltban mikor felpróbáltam őket, úgy éreztem magam, mint Hamupipőke, aki bálba készülődik.

Tehát december 24-ére, 25-ére már megvan az outfit. De mi a frászt veszek fel 26-án???

Egyáltalán nem vagyok jó filmkritikus, sőt. Elanor a profi ebben, meg is hagyom neki, én csak inkább néhány észrevétellel szolgálok.

Szerdán megnéztük a James Bond filmet. Vígjátéknak remek volt én legalábbis végig röhögtem. 

A Berényi Mikinek (Barátok Közt egyik főhőse, ha valaki nem tudná :D) egy kicsinyke eséstől - pedig puha virágágyásba csöppent - eltörött a bordája. Félek, neki az még néhány hónap múlva is fájni fog. Jamesnek viszont meg se kottyan, hogy tetőkről ugrál, mindenféle falnak, kerítésnek, állványnak esik, össze-vissza verik, ill. ripityára töri magát. Elméletben. Mert nem látszik rajta. Másnapra már be is gyógyul minden heg és karcolás. Bámulatos. Ja, és sosem fáradt. Makulátlan az öltözködése. Egy-egy ilyen őrült száguldás, verekedés után is max. néhány csepp vér van az ingén. De ennyi. Én meg itt ülök az asztalnál és estére fekete a pólom újja, sőt össze is gyűrődik. Pedig nem is csináltam semmit. Ültem egy helyben.

James zseniálisan tájékozódik (gyalog, semmi GPS)  olyan eldugott bolíviai falvakban, a sivatagban, épületekben, ahol még életében nem járt. Én meg még az Árkádban is eltévedek, de legalábbis, ha kijövök egy üzletből, sosem tudom, hogy merről jöttem, merre van a kijárat. James viszont.... :DDDD

Bori javaslatára tegnap megnéztük az Égető bizonyíték c. filmet. Zseniális volt. Egyenesen fergeteges. Isteni a szereposztás, mondhatni parádés, és még az is tudja értékelni, aki amúgy ki nem állhatja Brad Pitt jóképűségét, George Clooney macsóságát.  Ilyen színészi játékot...pfff. És a végén kiderül, hogy nagy volt a hűhó a semmiért. Érdemes megnézni. Szerintem.

(Feltétlenül fel kell hívjam Petit, hogy nézze meg. Lehetőleg velem. Látnom kell közben az arcát :DDD) 

Mint ex-tv2-es figyelemmel kísérem a tv2 egyes műsorait. De hogy minek, ezt már magam sem tudom. Egyre többször idegesítem fel magam. Nem állítom, hogy mi olyan húhde műsorokat gyártottunk volna, de ami ma folyik, az már a legalja, talán nincs is lentebb.

Egyetlen egy műsort emelnék ki, ill. kritizálnék a magam módján. Ez pedig a Megasztár. A kezdet kezdetén kedveltem, sőt szerettem is ezt a műsort. Ma már a negyedik bőrt húzzák le róla és épp ezért olyan eszközökhöz folyamodnak, ami pofátlanság.

Ugye hangoztatják az elejétől fogva, hogy itt bizony MEGASZTÁRT keresnek. Tehát nem csak hangokat, hanem olyan egyéniségeket, akik alkalmasak Megasztárnak. Fontos tehát a szinpadi megjelenés, a hang, a tánctudás stb. Kérdezem én, hogy akkor mégis hogy a jó büdös francban maradhatott bent Lüszi (gondolom a Dallas után szabadon), aki egyfelől olyan hamis, hogy az már fáj - minden alkalommal elmondja a zsűri valamely tagja, hogy bizony itt még fejlődni kell - másrészt még legalább 10 évig nem lesz alkalmas Megasztárnak, hisz ő még csak 13 éves, vagyis GYEREK!!! Nem tud mozogni, nincs megjelenése és a hangján is van még mit csiszolni. Jelen pillanatban azt tudnám elképzelni, ahogy Dörmögő Dömötörrel a kezében Süsüt énekel. Mert most még csak erre alkalmas.

Viszont, ahogy azt a médiában mindenki tudja, mint valami íratlan szabály, hogy bármilyen szar műsort el lehet adni egy cuki kutyával vagy gyerekkel. Nekünk most gyerekünk van. Ill. volt kettő is. Mérlegelni kellett, hogy melyik az érdekesebb. Valószínűleg a "nép" kiakadt volna, ha egy vietnámi magyar kislány maradt volna bent - bár neki legalább majdnem kristálytiszta volt a hangja - hisz nem járja, ugyanis nem is "igazán" magyar. Pedig pont annyira az, mint Lüszi. Viszont Lüszi még fiatalabb is, meg ott van ugye a Mamája, aki kőkeményen nyomja.

Nagyon érdekes volt a hétvégi szavazás. Bencsik Tamara és Lüszi álltak kint. Gondoltam is magamban, hogy most kiejtik Lüszit és mostantól lesz érdekes és egyben igazságos a verseny. Erre Tamara esik ki. Pfff....Az a lány pedig nagyon tud énekelni. Egész jó a megjelenése - bár a fogait feltétlenül meg kell csináltassa - jó a mozgása. Kifejezetten szinpadra való. Amolyan Megasztár féle. De nem. Maradt Lüszi. Ilyenkor azért elgondolkodok, hogy eztígymosthogy??? Miért van olyan érzésem, hogy "magasabbról" kapta a zsűri az utasítást, hogy Lüszi marad??? Talán, mert így el lehet adni egy végtelenül unalmas, lerágott műsort? Mert erről legalább írnak az újságok? Mert a műsor így beszédtéma? Mert így az is megnézi a műsort, aki egyébként útálja, de megnézi, mert van benne egy kislány, aki ugyan tehetséges, de még korantsincs kész, viszont lehet kritizálni pro és kontra??? Kizártnak tartom, hogy azok ott öten hozták meg ezt a döntést. Nem lepne meg, ha forgatókönyv lenne az ilyen esetekre, hogy mit csináljunk akkor, ha "valaki/bárki" és Lüszi áll kint. 

Persze ez mind csak spekuláció.  Úgyhogy mielőtt megnyúznának ezért a kritikáért, leszögezném, hogy mondom és feltételezem mindezeket úgy, hogy nem KEREKPEREC TUDOM és nem is LÁTOK BELE a műsorba, de zsigerileg érzem, hogy ez így van.

Várom Várdi bukását. Most már nagyon időszerű.

Egyfelől imádom, másfelől gyűlölöm. Tegnap este majdnem elsírtam magam, mikor megláttam a Vörösmarty téren azt a rettenetesen rusnya karácsonyfát. Ma meg azt hallom a rádióban, hogy pénteken megnyitják a karácsonyi vásárt. Tehát igaz. Idén is lesz karácsony. Feltartóztathatatlanul közeleg. Rettenetes. Annyira jó lett volna, ha idén elmarad. Bori azt mondta, hogy már 5 dcl Jägerrel el tudnám érni, hogy december 23-a után 26-a következzen :)

Viszont alig várom a jövő vasárnapot. Lapiskánál adventezünk. Enélkül már létezni sem tudnék. Idén 10 éve, hogy minden advent vasárnapot náluk töltöm. Talán, ha két vasárnap maradt el, mert lázasak voltak. Vettem fahéjjat, szegfűszeget, Édesapa hoz narancsot, szalagot is vettem és készülnek az illatos narancsok. Megint csinálunk adventi koszorút, össze-vissza vagdosom közben a kezem, betegre esszük, isszuk magunkat, büdös kölkök összevesznek, meg jól kiugrálják magukat, mi pedig Lapiskával kishíjján idegösszeomlást kapunk. És mindezt iszonyúan élvezzük. Minden évben. Idén is.

Ajándék ez az idő. Hogy tudnak emberek ilyen időben nyavalyogni, siránkozni. Miért nem látják meg az apró dolgokban a szépet? A színeket, az ősz illatát. Én nem tudok velük betelni. Imádom az őszt. Ma reggel olyan köd volt, hogy alig láttam ki az ablakon. De ez is hozzá tartozik. Én ezt is szeretem. Mert annál szebb nincs is, mikor kezd oszladozni a köd és a nap úgy világítja meg a fák tetejét, mintha azok lángolnának. A fák alatt összegyűlt lehullott levelek olyanok, mintha jó vastag plédet terítettek volna alá. Szinte kedvem lenne leheveredni.   

Gyönyörű volt tegnap az Óbudai temető. Mindig is szerettem ott sétálni. Sosincs rossz érzésem, ha ott vagyok, sőt, inkább szeretek ott sétálni, mint a Margitszigeten. Békés és csodaszép. Főleg halottak napján. Az a sok mécses lenyűgöző látványt nyújt.

Annyira szép volt nagyapám temetése. Ott szórtuk el a hamvakat az Óbudai temetőben. Nincs sír, nincs felirat, mi mégis szívesen járunk ki "hozzá". Sétálni.

Megfigyeltem, hogyha mi a Mamával kimegyünk a temetőbe sétálni, mindig ott beszéljük meg a leghétköznapibb dolgokat. Fel kéne varrni a nadrágja szárát. Jó lenne találni egy ügyes varrónőt. Hozatni kellene Édesapával hagymát, felaprítani és kis csomagokban eltenni a mélyhűtőbe. Esetleg idén nem halat kellene sütni karácsonykor. A múltkor, amit Kati hozott húst, abból kéne valamit csinálni. Édesapának kell egy új hátizsák. És így tovább, és így tovább. És minden alkalommal jókat vitatkozunk azon is, hogy ha megtudnám, hogy hány napja/hete van hátra, az Istenért, meg ne mondjam neki. Viszont én meg a lelkére kötöm, hogy nekem mondja csak meg, mert én pontosan szeretném tudni, hogy hány nap van még hátra. Persze a legjobb lenne, ha egészen pontosan tudhatnám. És erről mi jókat mókázva, vihogva beszélgetünk. Ha ezt valaki hallaná???

Elég régóta tudom, hogy másutt sincs kolbászból a kerítés, még Münchenben sem. De élhetőbb, tisztább és kulturáltabb város, mint amilyen Budapest. Mondom ezt úgy, hogy szeretem Budapestet minden rosszaságával és jóságával együtt.

A Keletiből indultunk. Azt hiszem ehhez nem is kell több szót hozzáfűzzek. München Hauptbahnhof volt a végállomás. Nem tudom leírni a különbséget. Mert leírhatatlan. Gyanítom, hogy a müncheniek a saját pályaudvarukat koszosnak mondják. Míg én, aki a Keletiből indultam, úgy érzem magam minden alkalommal, mikor ott szállok le, mintha egy másik bolygóra csöppennék. A pékség, a zöldséges, a kis éttermek, szendvicsbárok mind tiszták és minőségi árut kínálnak. Míg itthon a Keletiben állítom, hogy emberi fogyasztásra alkalmatlan "dolgokat" (nem merem azt írni, hogy ételt) árulnak.

Olyan apróságokon múlik, hogy könnyebb, egyszerűbb és biztonságosabb legyen az élet. Lili szeptember óta iskolás. Csütörtökön elkísértem. Az iskolák vonzáskörzetében reggel és délután, mikor véget ér a tanítás, minden kereszteződésnél (igen, még a lámpás kereszteződéseknél is!!!) ún. "Schulwegdienst" szolgálat van. Ez annyit tesz, hogy egy önkéntes várja az iskolásokat a kereszteződéseknél és segíti őket az átkelésnél, ill. felügyeli a közlekedést. Szenzációs. Így biztonsággal elengedheted a gyerekedet az öt utcával arrébb lévő iskolába akár egyedül is, mert attól nem kell tartanod, hogy a zebrán fogják elcsapni. Itthon ilyen miért nem működik? Vagy csak én nem hallottam róla?

És az miért van, hogy ha itthon veszek a piacon 1kg krumplit, akkor abból kb. 40dkg a föld??? Münchenben egy élmény a piac. Gyönyörűek a gyümölcsök, zöldségek, tiszták a piacok. Mondom ezt mind úgy, hogy zöldséges famíliából származom. Amig kis üzleteink voltak, mindenki a csodájára járt, hogy olyan nálunk minden, mint külföldön. És ezt nem az árakra értették. Mert az, hogy tiszta legyen az üzlet, ill. a gyümölcsök szépen legyenek halmozva, nem pénz kérdése. 

Münchenben minden zöld területnek, parknak, térnek megvan a felelőse. Ott nem nagyon látni elhanyagolt, gazos zöld területet. Münchenben törődnek azzal, hogy milyen a város látképe. Sőt, tovább megyek, néhány éve a müncheniek népszavazással döntöttek arról, hogy még a külváros területén sem építhetnek magas házakat (toronyházakat). Sőt, ott ha épül új ház, annak illeszkednie kell a városképbe. Nem úgy, mint Budapesten.

Annak biza letörném a kezét, aki engedélyezte a Vörösmarty téren a Gerbeaud és a tőzsepalota közé építeni azt a rusnya üvegépületet, ami kész állapotában is úgy néz, mintha fel lenne állványozva. Vagy csak nézzünk végig a Király utcán.

És még sorolhatnám a különbségeket, de minek. 

Miléna blogjában olvastam ma egy bejegyzést és ez eszembe juttatott egy nagyon jó emléket.

Pár napra rá, hogy Lili megszületett, már kint is voltam Münchenben, hogy lássam őket. Persze ilyenkor az ember felszerelkezik ajándékokkal, meglepetésekkel. Lilinek Szentendrén vettem gyönyörű kézzel hímzett pólyát, pelenkatartót, fürdőlepedőt és még egyéb hasznos és haszontalan dolgokat. Tudtam, hogy ilyen holmikat senkitől sem kaphat, mert ezek egyedi, magyar darabok.

Azon egy percig sem kellett gondokodjak, hogy Borinak mit vigyek. Tudtam, hogy neki most valami olyasmi kell, aminek semmi köze Lilihez, ami csak az övé, ami a nőiességét hangsúlyozza, hiszen az utolsó időkben egy kisebb görögdinnyéhez hasonlított a pocakja és mint minden hiú nő, ő is azon izgult, hogy vajon hogy fog kinézni, ha megszült. Kár volt izgulnia, mert ő kismamaként is gyönyörű volt, hát még milyen szép volt, amikor Lilit a kezében tartotta. 

Szóval, vettem neki egy piros-fehér csíkos felsőt. Egy egyszerű pamut felsőt csónak nyakkal.  Imádta. Gyönyörű volt benne, igazi nő. Ez kellett neki. Egy kis semmiség, ami visszaadta az önbizalmát, és amiben ő volt a legszebb mami. Évekig le nem lehetett vakarni róla.

Reggel óta mást sem csinálok, mint megpróbálom szavakba önteni a tegnap estét. Nem nagyon sikerül. Hol túl Júliás, hol pedig nem elég kifejező. Fogalmazgatom, áthúzogatom, kitörlöm, újraírom. Őrület. Jó, sőt nagyon jó értelembe vett őrület.

Nem gondoltam volna, hogy én valaha ennyire fogok örülni egy meglepetés bulinak. Be kell valljam, hogy első perctől imádtam :))) Kicsit olyan ez, mint a "gyantaszűzesség". Először félsz tőle, nem akarod, hátha fájni fog, aztán hopp, és milyen szép sima is a lábad utána! :DD

Őrületes, amit csináltatok csajok. Ez a sok szervezkedés, cselszövés és én mindeközben semmit sem sejtettem. Ott volt mindenki, akit szeretek, aki fontos. Az új barátaim, a régiek és a Mamám.

Köszönöm mindenkinek! Jó, hogy megtaláltalak titeket és a barátaim vagytok (na ez volt a Júliás rész :DD). És most bevallom férfiasan, hogy elmorzsoltam egy-két könnycseppet a szemem sarkában, úgyhogy nem is tudok most többet mondani.

Imádlak benneteket, köszönöm, köszönöm, köszönöm...

Ma már nem igényesnek mondják azt, aki szereti a minőségi - igen, egyben drága - holmikat, hanem sznobnak. Vállalom.

Csak és kizárólag minőségi, bőr cipőt vagyok hajlandó venni. Meg kell fizetni, tisztában vagyok vele. És én örömmel meg is fizetem. Szívem szerint csináltatnék magamnak csizmát, cipőt. Utána fogok járni, hogy Vass Lászlón - sajnos csak férfi cipőket készít méretre - kívül ki készít manapság még cipőt. Értsd, ki varr még ma kézzel cipőt. 

Ragaszkodom néhány márkához. Tapasztalatból tudom, hogy megéri megvenni a minőségi, márkás darabokat, mert sokszor bebizonyosodik, hogy a drágább egyben a jobb is. Persze olykor magam is  belefutok egy-egy olcsóbb termékbe, de eddig még mindig megbántam, hogy nem szántam több pénzt egy jobb darabra. Legyen az nadrág, felső vagy egyéb. Nincs is sok ruhám. Inkább egy-két drágább és egyben minőségibb ruha, mint sok olcsó vacak, amik aztán egy-két mosás után a kukában landolnak. Jártam így, nem is egyszer.

Kozmetikumok vásárlása terén - én úgy mondanám, hogy igényes vagyok -, de legyen: sznob vagyok. Szerencsés vagyok ugyan, mert semmi baja a bőrömnek, de sajnos volt, hogy használtam egy olcsóbb, semmi extra típusú krémet és az arcom olyan lett, mint az aknamező. Nem kockáztatok. Nyílván ki kellett tapasztaljam, hogy mi az, ami nekem jó, de ma már vallom, hogy a drágább, jobb.

Szeretem a szép, finom, igényes ezüstöket. Imádom Thomas Sabo ékszereit. Gyönyörűen megmunkált csecsebecsék. Szinte sohasem veszek bizsut, pedig van egy-két igen csak szép, egyedi darab is köztük, de jobb esetben csak lekopik a színük, rosszabb esetben megfogják az ember bőrét és ettől még cikik is leszünk. Nincs ennél kínosabb. 

Szeretek étterembe járni, jókat enni, inni. Jól esik étteremben viselkedni. Ahogy persze jól esik otthon a kanapén a melegszendvicset majszolni. Mégis megvan egy jó étteremnek is a maga elvarázsolt hangulata. Szeretem az evőeszközök egymáshoz koccanó hangját vagy ahogy a pincér tölt egy pohár vizet. És szeretem a vendégek halk moraját hallgatni.

Hálát adok a sorsnak, hogy úgy alakult az életem, hogy mindig volt munkám, mindig előrébb tudtam jutni és ez azt is jelentette, hogy megtehettem, hogy "sznob" legyek. Vagyok ma is. Sohasem herdáltam a pénzt, mindig tudtam vele bánni, félretenni, spórolni. De sosem tagadtam meg magamtól semmit. 

Ha tehát a fentiek tükrében sznob vagyok, akkor vállalom. 

Lili tegnap óta iskolás. Már van barátnője. Csak még a nevét nem tudja :DDD